MENÜ

 

felirat

NAGY DANI GÁBOR
Honlapja

 

 

 


 

Tusványos 2017

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde
Tusnádfürdőn 2017. július 22-én. 10 óra

 

Tusványos 2016

Orbán Viktor miniszterelnök a Bálványosi Szabadegyetem
2016-07-23

Orbán Viktor főként az Európai Unió helyzetéről, ezen belül Magyarország pozíciójáról, valamint egy átalakulóban lévő világrendről tartott előadást.
A magyar miniszterelnök közös európai hadsereg felállításának szükségszerűségéről beszélt, valamint kitért arra is, hogy – az Európát ért legutóbbi terrortámadások okán – nagyobb hangsúlyt kell fektetni a biztonságpolitikára, a hadiipar fejlesztésére, valamint erősebb európai titkosszolgálati rendszerre van szükség. Orbán Viktor kritizálta az Európai Unió vezetését, és kijelentette: a migráció támogatása növeli a terrorizmus veszélyét. Az amerikai elnökválasztás kapcsán a miniszterelnök elmondta: bár nem tartja magát Donald Trump kampányemberének, mégis ő volna a jobb választás Európa és Magyarország számára.

Tusványos 2015

Tőkés László előadás Tusnádfürdőn

Orbán Viktor előadása Tusnádfürdőn

Tusványos 25

2014.03.10., Tusnádfürdőről, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínéről jelentkezik a Heti Hírmondó adása. A Kárpát-medence szerte Tusványos néven közismert nyári szabadegyetem egyidős a rendszerváltással, az elmúlt negyedszázadban pedig meghatározó szerepet játszott több közéleti és politikai folyamat alakulásában.
De mire volt elég 25 év? Milyen erdélyi magyar jövő épült a kommunizmus romjain útjára indított első táborok óta? Előbbre jutott-e az autonómia ügye? Visszaállítható-e a bizalmi viszony a kiszámíthatatlanná vált román-magyar kapcsolatokban? Lesznek-e új mérföldkövek a nemzetpolitikában?  Erről szól a műsor.műsor.

Tusványos-EchoTv

2014-07-26 Tusványos

Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A kormányfő azt mondta: a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól.

Tusványos:
Orbán a bosszú nemes formájáról-HirTv

A 2014-es választásokon elnyerték méltó büntetésüket a határon túli magyarok állampolgársága ellen szavazó politikai erők Orbán Viktor szerint. Évekkel ezelőtt arról beszélgettünk – idézte fel Orbán Viktor Tusnádfürdőn –, hogy milyen szép lenne, ha a 2004 decemberében a külhoni magyarok „visszafogadása” ellen szavazó erők úgy nyernék el büntetésüket, hogy egy választáson a határon túli magyarok voksaival jönne össze a többség vagy a kétharmad. „A politikában mégiscsak létezik egy morális egyensúly. Efelől gyakran van kétségünk, jó okkal. De időnként megerősítést is kapunk. Most például a határon túli magyarok szavazata és az abból fakadó mandátum kellett ahhoz, hogy kétharmados többsége legyen a nemzeti erőknek a magyar parlamentben” – fogalmazott beszédében a miniszterelnök.


Orbán utat mutatott: irány Posványos! Nos, ne legyen kétség bennünk: elvezet minket oda, ha nem kötünk mi útilaput a talpára, mégpedig hamarost. Elvezet minket a politikailag, erkölcsileg, szellemileg egyaránt posványos világába.



"Basescu és Orbán Tusnádfürdon"
2013. augusztus 12. 11:28
Basescu: Jövore Romániában nem lesz Tusványos

A román államfo a 11. Marosfoi Nyári Egyetem megnyitóján úgy fogalmazott: ha az ideihez hasonló formában zajlana jövore is a tusnádfürdoi nyári egyetem, akkor azt többé nem szervezhetik meg. Traian Basescu szerint Magyarország az instabilitás forrása.

Tusványos 2014: Orbán Viktor előadása

Az új magyar államszervezodés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetu. Errol beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdon, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott eloadásában.

Tusványos 2014: Tőkés László előadása

Hiányolta Tőkés László az RMDSZ csúcsvezetését a Tusványosról, s Orbán Viktorral is vitába szállt a rendszerváltás folytatásának szükségességéről. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadása a Tusványoson.

Tusványos 2014: kérdések és válaszok

Hagyományosan Orbán Viktor és Tőkés László szombati előadásán a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a közönség soraiból beérkezett kérdésekre is válaszol. Megtudhatjuk egyebek mellett, hogy fél-e Orbán Viktor a háttérhatalmaktól.

Szuperrepülőkkel száll versenybe Kína
Már tíz éven belül kínai lopakodók indulhatnak harcba amerikai csúcsvadászgépekkel. Így fejlődnek a kínai harci repülők.
Elképzelhető, hogy már tíz éven belül kínai lopakodók indulnak harcba amerikai csúcsvadászgépekkel a Dél-Kínai tengeren. Áttekintjük, hogyan fejlődnek a kínai harci repülők.
Sokan gondolják úgy, hogy a köznyelvben lopakodónak nevezett, nehezen felderíthető repülőgépekkel csak az amerikaiak rendelkeznek. Pedig a radarok elől rejtőzködni képes vadászgépei már nem csak az oroszoknak, hanem a kínaiaknak is vannak. Segítségükkel az ázsiai ország egyszer katonai nagyhatalommá válhat, hiszen elképesztő gyorsasággal fejleszti saját gépeit - bár még nem teljes sikerrel.

Amit a radarkép helyett füstfelhő jelez
Egy-két évtizeden belül talán már nem csak az amerikai és kínai kalandregény-írók kedvenc motívuma lesz a csillagos-sávos és a kínai lopakodók párharca a Dél-Kínai tenger felett. Bár kérdés, hogy fegyvert használnak majd-e, de minden esély megvan arra, hogy tényleg találkozzanak a két ország vadászpilótái a vitatott szigetvilág felett. Igaz, még mindig az Egyesült Államok számít a nehezen észlelhető repülőgépek fejlesztése úttörőjének, de Kína egyre komolyabb lépésekkel igyekszik utolérni őket. Ehhez nem csupán a szinte korlátlan kínai pénzügyi források, hanem bizony az informatikai hadviselés, a nyugati hadiipari vállalatok informatikai rendszereinek feltörése, az ott talált adatok ellopása is segítséget nyújtanak. Az elmúlt tíz év kínai fejlesztéseinek eredménye minimum látványos, s komolyan aggasztó lehet az amerikai hadvezetés számára.

A Shenyang J-31-es Zhuhai Air Show-n

Forrás: Origo
A legnagyobb kínai repülőnap sztárja idén a Shenyang J-31 Északi Sólyom nevű vadászrepülő prototípusa volt. A nehezen felderíthető kialakítású gép prototípusa két évvel ezelőtt emelkedett először a levegőbe. A típus leginkább az amerikai F-35 Lightning II-es vadászbombázóra adott kínai válasznak jellemezhető: főleg, ha figyelembe vesszük az F-35-ösöket fejlesztő és gyártó Lockheed Martin védelemipari óriáscég számítógépes hálózata elleni kínai támadásokat.
Sok szakértő szerint nem tekinthető véletlennek, hogy a J-31-es orr-része szinte kiköpött F-35-ös, de erős a hasonlóság a farokrész és a szárnyak környékén is, bár a kínai gép prototípusába természetesen nem amerikai, hanem orosz hajtómű került. Itt még lesz dolga a tervezőknek a sorozatgyártás előtt, mert hiába képes a radarok elől rejtve közlekedni, ha akkora füstfelhőt hagy maga mögött, hogy nem nehéz felfedezni jelenlétét. Kérdés, hogy a kínai sorozatgyártott J-31-esekbe kerülő, kínai fejlesztésű hajtóművek mennyivel lesznek kevésbé árulkodóak.

A kínaiak légi nagyvasa

A kínai kormány és katonai vezetés nem csupán az amerikai repülőgépeket tanulmányozta24 Szu-35-ös kerülhet KínábaSzu-35Az orosz Roszoboronexport és a kínai védelmi minisztérium a napokban, elozetes megegyezés alapján, 24 darab Szu-35 típusú, többfeladatú harci repülogép eladásáról állapodott meg - írja az orosz Vedomosztyi. A hírforrás szerint, az ügyben további tárgyalások az új orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu november végi kínai látogatásakor folyatatódnak.

 

 

Hírek

  • 2013-01-31 02:18:12
    A pontos idő:

    EVANGÉLIKUS.RO

    Húsvét utáni első vasárnap
    Igét hirdet Fehér Csilla lelkész
    2020. április 19

    Megjelent a Windows 10

    Bemutató
    Letöltés több nyelven
    Más Oldalaim
    Időjárás

    Barcaujfalu

     

    yr.no

    METEOALERT.RO

    Barcaújfalu Térképe
    nagyobb térképen való
    megjelenítése
    Itt talász sok képet
    és
    télapós játékokat


    Vásároly ajándékotITT
    Trimite-Mesaj SMS

    Internet Sebbeség mérés


    Katt a ide

    A nap vicce

    Idezetek

    Idezetek

Szavazás

Tetszike? a lap
Nem
Nagyon jó
Asztali nézet